2008. június 7.-én a Kelet Lányai Hastánc Egyesület tagjai Szentes város sportcsarnokában maratoni hastánc-rekordkísérletet szerveztek. Gyovai Sándorné elnök, hastáncoktató vezetésével 17 hastáncoló vállalta, hogy 12 órát meghaladó folyamatos táncot mutat be. A hastánc-rekordra az Egészséges Nők Napja rendezvény keretében került sor. A programon bárki díjmentesen akár nézőként, akár táncolóként bármikor részt vehetett.
Az eseményre 12 tánciskola vendégművészei 12 hastánc-műfaj képviseletében jelezték előzetesen a részvételüket. 10 órakor a Térségi Civil Televízió műsorvezetője felkonferálta a rendezvényt és a rekordkísérletet, majd Dr. Sztancsics Csaba, Szentes város jegyzője köszöntötte a megjelenteket és a rekordkísérletezőket. 10 óra 11 perckor a rekordra vállalkozók Gyovai Sándorné Éva vezetésével 55 perces közös táncműsorral kezdték meg a kísérlet első óráját. A maratoni tánc délutánján egy másik rekord felállítására is sor került. Czeglédi Edit cigánytánc-oktatásán 90 főt meghaladó számú táncoló vett részt, így ez volt a legnagyobb létszámmal megrendezett cigánytánc-oktatás Magyarországon.
A 22 óra 30 perckor befejeződött hastáncolás teljes idejét végül 15-en (Kóczán Katalin, Horváth Tímea, Bányai Beatrix, Molnárné Bihari Gyöngyi, Faragó Kata, Gál Eszter, Szénási Edit, Lantosné Lukács Csilla, Faragó Andrea, Németh Nikolett, Csenkiné Judit, Piti Erika, Illés Izabella, Halmai Eszter és Beszédesné Melár Erika) táncolták végig és ezzel felállították a leghosszabb (12 óra 19 perces) csoportos marathoni hastáncolás magyarországi rekordját.