2005. július 30.-án az Országos Családi és Társasági Halsütő Fesztivál keretében a tiszalöki Erőmű lakótelepen felállították a legnagyobb egyben megsütött édesvízi hal rekordját.
Balogh Tibor, a rendezvény szervezője, valamint Jáger Ferenc, Dobó Ferenc, Vengrinyák Tibor és Veligdán Attila elhatározták, hogy egy korábban kifogott és befűszerezett, legalább 30 kilós harcsát egyben fognak megsütni szombaton reggel 7 órai kezdettel egy helyi nagyméretű sütőkemencében.
A harcsát 2005. július 23.-án 15 óra 30 perc körül fogta Dobó Ferenc, a helyi horgászegyesület tagja a Tisza folyó helyi, Meszes nevű részén. A fogás utáni hiteles mérés 40,38 kg élőtömeget mutatott. A megfogásához Dobó úr lóbogaras piócacsokor csalit és kuttyogtatót használt. A halsütő rekord céljára külön lapos fémedényt készítettek, amelynek mérete a helyszíni mérés szerint 178x79x9 cm volt. A sütőedény tömegét a helyi sütőüzem hiteles mérlegén 15,5 kg-ban állapították meg.
A hal sütésére a Tiszalöki Sütőüzem Kft. helyi kenyérsütödéjében került sor. Az edénybe fektetett és befűszerezett nyers halat a hűtőkamrából gépkocsin szállították a sütés helyére, ahol a sütőedénnyel együtt megmérve a tömege 49,0 kg, a hossza 170 cm volt, így a konyhakész nyers tömeg 33,5 kg sütnivaló harcsa volt. A halat olajjal meglocsolták és betették az ipari kenyérsütő kemencébe, ahol sütés közben többször olajjal és a végén egy liter sörrel locsolgatva 13 óra 30 percre készült el az étel. A sült harcsát zöldségekkel díszítve a sütőedényben vitték ki a rendezvény helyszínére a színpad elé.
A rekordméretű sült hal a bemutatás után a közönségé lett. A több, mint harminc kilós finomság percek alatt elfogyott.