Winczheim Tibor, egy, ma még ismeretlen kortárs író, megkereste a Holnap Magazint azzal, hogy - tudomása szerint idehaza eddig egyedülálló módon - 7 hónap alatt 7 könyvet kíván egyedül megírni, majd a kiadón keresztül kiadni és forgalmazni. A Holnap Magazin segítséget nyújtott az író teljesítményének kivitelezésében.
A szerző vállalta, hogy minden hónap elején elküldi a következő kiadandó kötet anyagát, kötetenként 22+2 novellát, tehát minden kötet ugyanannyi (azaz 24) történetet tartalmazott. A két utolsó novella a következő kötetben szerepelt, ez a következő könyv ajánlója. A soron következő kötet minden hónap elején jelent meg és forgalmazására a szerző lakóhelyén és a Holnap Magazinon keresztül került sor.
A könyvek a Miskolci Könyvműhely Nyomdában készültek, sorszámozott példányban 1-100-ig, ezen felül a kötetenkénti 6 db köteles példányt is leadták minden esetben az Országos Szécsényi Könyvtárnak. A kiadó az első kötetet, benne 22 novellával és 2 további novellával, amely a következő kötetben is szerepelt (mintegy előzetesként) 2012. június 30-án ki is adta. Az A/5 terjedelmű kötet-sorozat első darabját további hat, hasonló módon szerkesztett kötet követte 2012. december 23-ig bezárólag.
Winczheim Tibor 2012-ben összesen 154 történetet, valamint a decemberi utolsó, hetedik kötethez további két záró történetet írt meg és adott nyomdába, a kötetek összes oldalszáma 815 oldal a szerkesztési, impresszum és egyéb oldalai (az előszó, az ajánlás, az utószó, a támogatóknak köszönő oldalak) nélkül, a sorok száma 28.241, a karakterszám szóközökkel 1.369.615 leütés. A rendkívüli írói és könyvkiadói teljesítménnyel Winczheim Tibor író és a Holnap Magazin szerkesztője, Bakos József felállította a legrövidebb idő alatt megírt és kiadott, legtöbb novellát tartalmazó novelláskötet-sorozat magyarországi rekordját.