Folyamatos, egyszemélyes alapszintű újraélesztés (BLS) rekordkísérletre került sor 2010. szeptember 24-25-én Szegeden. A 34 órás újraélesztési rekordkísérletet 24-én, reggel fél 8-kor kezdték és 25-én délután fejezték be. A rekordkísérlet helyszínét többször változtatták a városon belül, hogy a kísérletnek és a célnak (a laikus újraélesztés és elsősegélynyújtás népszerűsítése) nagyobb nyomatékot adhassanak.
24-én reggel Szeged főterén, a Széchenyi téren kezdtek a kísérlet végrehajtói, majd áthelyezték a rekord helyszínét a Dugonics térre, onnan a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjának Épülete elé, majd pedig áttelepültek a rekordkísérlet fő helyszínére, a szegedi Dóm térre, ahol másnap, azaz szeptember 25-én került megrendezésre a II. Szegedi Sürgősségi Nap. Ennek keretein belül zajlott tulajdonképp az akció. A kísérletben közreműködő egyetemi hallgatók a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara által egy 2009. évi sportrendezvény keretében Nyíregyházán felállított folyamatos csoportos újraélesztési időtartam-rekordot döntöttek meg.
A végül 2043 percig tartott felnőtt alapszintű egyszemélyes újraélesztés (BLS - Basic Life Support) bemutatása egy, az újraélesztés gyakorlására kifejlesztett bábu segítségével történt, hasonlóan a korábbi rekordhoz, amely 2009 percig tartott. Az akció során a BLS algoritmus szerinti újraélesztésbe kezdett az első egyetemista még pénteken reggel, majd 2 perces váltásokban folytatódott a 30 mellkas-kompresszióból és 2 befúvásos lélegeztetésből álló sorozat, megszakítás nélkül. Szombat délutánig több mint 40 orvostanhallgatóra került sor, ezalatt a kísérlethez felhasznált gyakorló bábu szimulált keringése és oxigénellátása folyamatosan fenn volt tartva 2043 percen át.