Feleannyi idős lehetett, mint ma, amikor Leselkedő halál címmel írt verset. Gondolatban megidézte ugyan a nagy Kaszást, de az mindannyiszor elkerülte. A győri Gallai Rezső a 103. évében jár, szereti a szép történeteket, és az élet legnagyobb ajándékának az egészséget tartja.
Gallai Rezső is az emberi lélek titkait kutatja. Ha a helyzet úgy hozta, földig hajolt az elesettekért. Az írásain keresztül nemcsak a 30-as 40-es évekig megyünk vissza az időben, a szerző a napi problémákat, az emberek mentalitását is láttatja. Íme egy kis élettörténet, Galajda, később Gallai Rezső bácsié:
1904-ben Szombathelyen meglátta a napvilágot. Az anyja azonnal lemondott róla, ő mégis élni akart. Árvagyerekként nevelődött, később Pápára, nevelőszülőkhöz került. Ám a boldogság nem tartott sokáig, mert amikor kiderült, hogy azok egy vasat sem látnak az akkor még Galajda Rezső után, visszavitték a fiút a veszprémi gyermekmenhelyre.
"Ki akar lovász lenni?" harsogta egy idegen az intézetben és Rezső nem habozott. Imádata a lovak iránt azóta is töretlen, bár a napi négy-öt óra lovaglás télen fagyban, nyáron a hőségben, bizony nem éppen jó hatással bírt rá. Ha több mint nyolcvan (!) évet visszalapozunk a történelemben, magunk előtt láthatjuk a fiút, mint tehetséges zsokét. Ez volt az álom meg az élete első 22 éve, amiből neki jóformán csak az éhezés, meg a nélkülözés jutott. Győrről mint óriás léptékkel fejlődő nagyvárosról ugyan csak hallott, de úgy gondolta, szerencsét próbál. Nyakába vette a világot, négynapi gyaloglás után érkezett meg a Rába partjára. Napokig egy parkban aludt. A karmelitáknál kért és kapott segítséget Prior atyától, aki szakmához és szálláshoz segítette. Kitanulta a cipészséget. Az első feleségét is ekkoriban ismerte meg, ám az igazi fordulópontot egy házfelügyelői lakás jelentette 1929-ben. Csodálatos érzés volt végre a saját otthonáért, a boldogulásért dolgozni.
A vágya azonban egy állami nyugdíjas állással teljesült 1934-ben, amikor a Magyar Királyi Folyómérnöki Hivatalhoz került. Igen ám, de ehhez a háború idején frontszolgálatot kellett vállalni. Önként jelentkezett, tizenöt katona parancsnokaként indult a frontra. Harcolt és barátokat temetett. Légnyomást kapott, de kibírta. Élve visszatért.
A vízügynél hetvenéves koráig dolgozott, s utána még huszonnégy évig szükség volt a munkájára. Alkalmasint ma is jön érte az autó, várják a cégnél. Gallai Rezső tizenhét éve él egyedül úgy, hogy az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézet gondozói napjában kétszer is ránéznek, ebédet hoznak neki.
Az írás meg az olvasás nem maradhat ki a napjából. Publikált többek között a Győri Munkásban, a Dolgozó Magyarságban és számos folyóiratban. Az élet apró pillanatain órákig képes gyötrődni, ezért a gondolatait papírra vetette és nemrég megjelentette.
Gallai Rezső az 1954-ben kelt és azóta is érvényes, OK-I. 071009 (tessenek figyelni a kiadás dátumára és a sorszámra is!) személyi igazolványa szerint 1904. január 29.-én látta meg a napvilágot, így a 2007. január 29.-én 103 éves író nemcsak Magyarország egyik legidősebb embere, hanem, tekintettel a tavaly megjelent, Harcsás Judittal közösen kiadott könyvére, minden bizonnyal a világ legidősebb, még alkotó írója is!
Ezúton is kívánunk jó egészséget Rezső bácsinak!
