A Duna Plaza bevásárlóközpontban a budapesti XIII. kerületi kisiskolások és óvodások, valamint az üzletközpont látogatói részvételével elkészítették a legnagyobb méretű olyan „mozaikképet”, amelynek pixeljei 1x1-es méretű, színes LEGO-kockákból állnak. A kép Gagarin űrutazásának 50. évfordulója alkalmából az első űrhajós arcképét ábrázolta. A mozaikkép kirakása LEGO-elemekből az üzletközpont földszintjén történt, ehhez 1x1-es, kifejezetten erre a célra a cég nyíregyházi gyárában gyártott LEGO kockákat használtak.
A M.Á.S. Produkciós Iroda által szervezett többnapos akció során a kép készítésében bárki részt vehetett, az üzletközpont 24 órában nyitva állt a részt venni szándékozók előtt. A képet kisebb négyzet alakú táblákra bontották fel, egy-egy 48x48-as tábla kirakásához előzetesen számítógép segítségével A/4-es lapokra kinyomtatták sor, oszlop és szín szerint a kirakandó kockák pozícióját.
Aki egy 48x48 elemből álló lap legalább felét kirakta, azaz kb. ezer pixelt elkészített, oklevelet kapott, a munkában részt vett kisiskolások, óvodások intézményei pedig LEGO készletet és ceruzakészletet kaptak.
A kép négyzet alakú elemei 12 egymás feletti sorban 17 oszlopban kerültek rögzítésre a kép alapját alkotó fa tartószerkezetre. Egy elemre 48x48, azaz 2304 LEGO kocka került, a kép pedig 204 ilyen elemből állt össze. A képhez 12 színt (piros, barna, tojáshéj, kék, sárga, világoskék, égszínkék, világosbarna, fekete, világosszürke, fehér, sötétszürke) használtak fel.
A szervezett gyermekcsoportok mellett családok is részt vettek a kép készítésében, még késő este is több mint tuzen dolgoztak közösen a kép kirakásán. 2011. március 21-én délelőtt készült el a mű, 11 órakor ismert és népszerű személyek jelenlétében sajtótájékoztatóra került sor, az érkező tévészereplők rakták be az utolsó táblákba a kockákat. A legutolsót Keleti Andrea 11 óra 46 perckor illesztette a helyére, majd az elemet rögzítették a nagy kép jobb felső sarkában. Az összesen 470 ezernél is több LEGO-ból álló mozaikkép mérete 6,52x4,6 méteres és április elejéig bárki megtekintheti a Duna Pláza földszintjén a folyosó végén lévő mozgólépcső tövében.