2004. május 29-én, Pünkösd előtti szombaton, Hortobágyon a Pusztai Állatparkban került megrendezésre a VIII. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző KHT és a Magyarszürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete által megrendezett hagyományos vetélkedő május 28-án (pénteken) kezdődött és május 29-én 10 és 14 óra között rendezték meg a kb. 1500-2000 fős közönség előtt a vetélkedő döntőjét.
A rendezvény ünnepélyes eredményhirdetését követően a kora délutáni órákban, mintegy záróakkordként a pásztorok és karikás ostorral rendelkező, azt használni tudó vendégek Boda Mihály, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző KHT igazgatója vezetésével a tribün előtt egyszerre csergettek. A csergetés helyi szakkifejezés, a karikás ostorral történő csattintást jelenti. A karikással úgy bánni, hogy mindegyik kísérlet csattanjon, ráadásul ütemesen, az bizony nem kis ügyességet kíván.
A rekord adatainak meghatározásához a helyszínen lévő műsorvezető és két további segítő együttes számlálását, valamint elektronikus stopperórát alkalmaztak. A többezres közönség nagy ovációval fogadta a mutatványt, hiszen a tribün előtti területen 79 karikás ostoros személy sorakozott fel. A csergetés 14 óra 31 perckor kezdődött. 1 perc alatt 56 csapás hangzott el a résztvevők részéről egyszerre, összesen 85 másodpercig voltak szinkronban és összesen 76 csapást mutattak be.
Ezt a jellegzetesen magyar rekordot, azt, hogy a 79 fő 85 másodpercig 76-ot csergetett egyszerre, valószínűleg csak a hortobágyiak közreműködésével lehet majd túlszárnyalni. Ahogy a pásztorokat ismerjük, nem kell sokat várni, hisz találkozunk velük a nyárutón, a budapesti SzeptEmber Feszten.