Idén tömegszerűségi rekordkísérletnek adott otthont a fél évtizedes hagyománnyal rendelkező nagykanizsai Fánkfesztivál. A helyi VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház szervezésében 2013. február 9-én délben majdnem ezren voltak, akik egyszerre kóstoltak fánkot a rendezvénynek helyt adó Park Center bevásárlóközpont jobb oldali csarnokrészében.
A kóstolásban részt vevők a fesztivál helyszínén a színpad előtt egy-egy helyben készült fánkot kaptak, amelyet a rendezvény műsorai közé illesztve, a színpadról irányított szervezett kóstolás során fogyasztottak el egyszerre és közösen.
A rendezvénynek helyszínt adó csarnok hátsó, elkülönített raktár-részében az előkészített fánkok mennyiségét 980 darabban állapították meg. A 49 papírláda egyenként 20 darab fánkot tartalmazott. A 12 óra 02 perckor kezdődött megnyitó ünnepséget követően, Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármesterének köszöntő beszéde után kiosztották a fánkokat, majd 12 óra 16 perckor kezdetét vette a közös fánkevés, amely 12 óra 20 percig tartott. A fánkot evőket a színpadról összeszámolva, +/- 80 fő pontossággal 800 főben lehetett meghatározni a tömeges fánkkóstolásban résztvevők számát.