A budapesti Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola (1071 Budapest, Murányi utca 10.) a fennállásának 75. évfordulóját maratoni gépírási rekordkísérlettel ünnepelte meg. Az iskolában lebonyolított jubileumi rendezvénysorozat keretében 57 tanuló vállalta, hogy 24 óráig folyamatosan, hét csapatot alkotva, egymást váltva egyszerre hét gépen gépelik Kertész Imre: Sorstalanság című művét. A rekordkísérlet december 9.-én 8 óra 5 perckor kezdődött az iskola alagsori helyiségében. Gulyás Edit és Papp Zsolt szervező tanárok vezetésével a csapattagok fél óra gépelés után egy-két percen belül váltották egymást, az iskola épületének kijelölt helyszíneit a kísérlet folyamán nem hagyták el, így a csoportos gépelés folytonossága a kísérlet egész időtartama alatt biztosítva volt. A rekordkísérlet keretében Méhész Barnabás 13.b. osztályos tanuló az egyéni maratoni rekordok szabályainak megfelelően megszakítás nélküli folyamatos gépelési rekord felállítására is vállalkozott.
A félórás váltásokban dolgozó csapatok tagjai alaposan elfáradtak másnap reggelre a folyamatos ébrenléttől és a regény gépelésétől, mégis mindenki együtt örült a sikernek 10.-én reggel 8 után néhány perccel. Az egyéni maratoni rekorder, Méhész Barnabás 17 óra 25 perckor, 9 óra 5 perc megszakítás nélküli gépelés után fejezte be a rekordkísérletet, ezzel ő a folyamatos gépírás magyarországi rekordere. A Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola pedig felállította a hét gépen egyszerre való folyamatos gépelés maratoni csapatrekordját.