A Szegedi Paprika Napok rendezvénysorozat keretében a Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesülete kezdeményezésére a város megdöntötte a leghosszabb paprikafüzér világrekordját. A felfűzést a szegediek együttes munkával végezték, 2005. szeptember 1.-én 17 órától szeptember 4.-én 19 óráig, naponta 9 és 19 óra között Szeged fő terén, a Széchenyi téren. Tóth István, a Szegedi Felsővárosi Civil Egyesület elnökhelyettese szervezésében, a Szegedi Paprika Rt. és a város önkormányzata segítségével vasárnap este megdőlt a korábbi Guinness-rekord.
A felfüggesztett paprikák egy egybefüggő fűzért alkotva alakították ki a világ leghosszabb paprikafüzérét, amelyet elkészülte után a Kárász utcában függesztettek ki. A szabályok szerint egy fűzőszálon átlag kb. 10 centiméterenként 3 darab, pirosra érett paprika került felkötözésre dupla hurkolással a szárcsonkjánál fogva és ezek a fűzőszálak összekötözve alkottak két egyforma hosszú paprikaláncot. A két láncolatot egy közös vezérmadzagra kettős fonással rögzítették és az így kialakuló kettős paprikafonat teljes hossza az első hármas paprikacsoporttól az utolsóig mérve adta meg a rekordméretet, amely a mérések szerint 696,9 méter volt.
A fűzért, amely a mérés során többszörös S alakban, mintegy 25 méteres szakaszokban a téren az aszfalton terült el, 39954 darab paprikából 998 fő készítette el a három nap alatt. A három szervezet így felállította a leghosszabb és legtöbb paprikából álló, legtöbb személy által egyszerre elkészített paprikafüzér új világrekordját.